Viszony(lag)

2013 augusztus 19. | Szerző: kis panni

Van úgy, hogy az ember az első csókból érzi, hogy amibe most belekevertél, abból nehéz lesz kimászni. Amikor már az ajkak még szinte össze sem értek, bűntudatod van. Előre. Minden előrejelzés nélkül kúsznak a gondolataidba a lelkiismeret-furdalás különböző változatai. Azonban ez nem a hagyományos bűntudat, mert ezzel jár egy borzasztóan érdekes és izgalmas bódult érzés vagy állapot, amitől úgy érzed, hogy a fellegekben jársz. Vonzó lenne a tiltott szerelem, a titkos kaland? Ez nem kérdés. Gonoszság? Az. De mégsem érzed magad annak. Megmagyarázod magadnak, hogy ez más, te nem vagy rossz ember.

Eszméletlen izgalmas tud lenni az ilyen. Titkos pillantások, mosolyok. Sokszor egy gyors, titkos kézfogás, egy apró simítás a hátadon vagy a derekadon, amit senki sem vesz észre. Őrjítő tud lenni. Csak veszélyes. Veszélyes, mert könnyedén elveszik a valóságérzet, a jó ítélőképesség. Elhiszed, hogy ez igaz. Mindennek ellenére is. Úgy érzed, hogy egyszer eljön az a nap, amikor odaáll eléd, kézenfog és téged választ örökre. Ez a nap nem fog eljönni. Ha téged akarna választani, akkor téged is választana. A pasik nem fognak egy olyan kapcsolatban maradni, amiben nem akarnak. Ahogy te sem. Sok idő kellett, amíg erre sikerült rájönnöm és valóban el is hinnem magamnak (illetve másoknak). Már belátom, hogy mindaz, amit reméltem és vártam ettől a dologtól, nem lesz valós sohasem.

Ne higgyétek, hogy az illetőt kizártam az életemből, vagy haragszom rá, vagy hogy bármi rossz érzésem van vele szemben. Nyilvánvalóan fáj ez az egész. De soha nem ígért semmi olyat, amit nem teljesített. Az, hogy reményekkel telve álltam vele szemben, a saját hibámból, a saját képzeletemből eredt. Mindig is vonzódtunk egymáshoz, nem tudunk úgy egymásra nézni, hogy a szemünk ne mondjon többet egy egyszerű üdvözlésnél például. Közel állunk egymáshoz. De felnőttek módjára tisztáztunk mindent és ez higgyétek el sokkal jobb, mintha haraggal megszakítva élnénk. Szeretjük és tiszteljük egymást. Ehhez idő kell. Nekünk elég sok idő adatott idáig jutni..

Játék voltál

2013 augusztus 18. | Szerző: kis panni

Hogy lehet valaki annyira vak a szerelemtől, hogy bárki figyelmezteti őt, bármi is történik körülötte, ő mindig talál rá magyarázatot, hogy bebizonyítsa magának, hogy csak tévedésről van szó, és az illető férfi tényleg, teljes szívvel szereti. Hogy lehet ez? A barátnők a világon mindenben hallgatnak egymásra, legyen szó akár arról, hogy melyik cipőt vegyük fel este, vagy arról, hogy mit kezdjünk egy nagy családi gonddal. Egyet kivéve. És ez a szerelem. Miért? Miért nem látjuk be, hogy igazuk van, ahogy igazuk van minden másban amikor kikérjük a véleményt. Miért kérünk ki véleményt, ha aztán nem hallgatunk rá, nem követjük a tanácsokat. Vagy ne is kövessük őket, nem muszáj. De ha égbekiáltóan nagy baromságra készülsz, vagy készültél, hallgatnunk kell a figyelmeztető szavakra és a tényekre, amiket feltárnak előttünk. Ők. A barátok. Ők sosem fognak hazudni nekünk, ha igazak. Nem fognak olyanokat mondani, hogy “csak játszik veled”, ha nem gondolták át alaposan előtte, ha nincsenek róla meggyőződve. De te szerelmes vagy és vak. És süket. Nem tudsz mit tenni ellene, csak utólag. Amikor rájössz, hogy nem voltál más, csak egy kellék – akármire – minden, amit tudsz tenni, hogy kimondod: Igazuk volt.

Itt ülök a szobámban és ezen gondolkodom. A szerelmen. Nem lehetne mindez egyszerűbb? Nem lehetne, hogy egyből kiszúrjuk a jeleket, ha valami nincs rendben? Jeleket… Ha óriás táblákon hirdetnék, hogy hülye vagy, akkor sem tűnne fel.

Tizennyolc éves voltam amikor először találkoztam vele. Fél év múlva csókolt meg először. Onnantól számítva lett párhuzamos életem. És neki is. Tizennégy év van köztünk. Amikor azon a januári napon megcsókolt, megváltozott minden. Mindketten párkapcsolatban éltünk. De attól fogva nem számított semmi. Újra és újra megtörtént. Hétről hétre. Boldognak éreztem magam és ő is. Ezt hittem legalábbis. Mikor pár hónap múlva lecserélt valakire, akit aztán pár év múlva feleségül vett. Az ember azt gondolná, hogy ennyi volt és véget ér itt a történetem. De nem. Egyáltalán nem ér véget. A történet most kezdődik. A titkok kiderülnek. Kiderülnek olyan világ számára, olyan emberek számára, akiknek nem számít ha megtudják.

Hiszen ismerjük hogy is van ez: “nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”.

Helló Világ!

2013 augusztus 15. | Szerző: kis panni

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!